2017. április 16., vasárnap

Mona Awad: Antilányregény

Mona Awad debütáló regényével az Athanaeum kiadó Facebook oldalán találkoztam először, ahol magyar címet kerestek a rózsaszín fánkos borítóval rendelkező könyvnek, ami egy lány fogyókúrázásának történetét mutatja be. Aztán az eredmény is megszületett: Antilányregény lett belőle, vagyis Felnőtté válás és kilodráma 13 felvonásban. Sőt az Amazonon ez a könyv lett 2016 debütregénye! Úgyhogy eldöntöttem, hogy kell nekem!



Nem tudom megmondani, mi vonzott ennyire a történetben, hiszen szerencsére soha nem volt problémám a súlyommal, sőt sokszor inkább az volt a baj, hogy túl vékony vagyok. Nem kellett fogyókúráznom, egyszer tartottam egy komolyabb diétát az egészséges életmód nevében, azóta pedig próbálok odafigyelni, hogy megfelelően táplálkozzak, hogy a hosszútávú futásaimhoz legyen sok energiám.

Mégis annyira lelkes voltam a történettel kapcsolatban, mert a téma megfogott, kíváncsi voltam, mit lehet kihozni belőle. Ezért még a Líra által szervezett a könyvvel kapcsolatos beszélgetésre is elmentem, ami A média hatása a testképünkre címet kapta. A beszélgetésen részt vett Szurovecz Kitti írónő, egy szexuálpszichológus és egy pszichológus, családterapeuta szakértő is. A beszélgetés fő témája a testképzavar volt, amiben a jelenlévők meglátása alapján Lizzie, a történet főszereplője szenved. Beszélgettek a testképzavar tüneteiről, a családtagok szerepéről és a könyv főszereplőjéről is, akinek egyszer sem esik szó a testsúlyáról, mégis kövérnek látja magát még akkor is, ha a környezete nem így gondolja. Megszállottan edz, dekára méri a halat és a párkapcsolata is hagy kívánni valót maga után. Egy nem túl szimpatikus karakter képe fogalmazódott meg bennem, hiszen akit egyedül a külalakja és a testsúlya határoz meg, ott már régen nem stimmel valami. Mégis megvettem a könyvet, bár előre tudtam, hogy Lizzie-vel nagyon nehezen tudok majd azonosulni.


forrás
De mi is a testképzavar pontosan?

Minden olyan viselkedészavar, amelyben a beteg nem tudja helyesen megítélni saját testét, illetve azt, hogy mi a normális. Egy természetellenes ideálhoz szeretne hasonlítani, ezért egészségére ártalmas szokásokat vesz fel. Minden ilyen zavarra jellemző a megszállottság és a kényszeresség, a szociális elszigetelődés, a fokozott megfelelési vágy. Ilyen viselkedészavar például az anorexia, a bulimia, az izomdiszmorfia, illetve a legfrissebb tünetegyüttes az orthorexia (kényszeres egészséges táplálkozás) is. 
(forrás: webbeteg)

Lizzie, Elizabeth, Liz, Beth – nevezzük bárhogy, a fenti leírásnak teljesen megfelel. 13 hosszabb-rövidebb történeten keresztül ismerjük meg testének kálváriáját. Látjuk bizonytalan tiniként, aki bármit megtett azért, hogy a fiúk figyeljenek rá, huszonévesként, amikor nála még lecsúszottabb alakokkal kavart, harmincéves házasként, majd edzésmániás elvált nőként is.

A fülszöveg szerint kapok egy barátnőt: hát nekem ilyen barátnő nem kell! Az egy dolog, hogy Lizzie nem egy modellalkat, de nem is túl kedves lány. Mindenkit leszól, aki nála vékonyabb, az már ribanc, aki kövérebb, az szánalmas. A saját barátnőjét, anyját, munkatársait bírálja, lenézi, kritizálja. És ez akkor sem változik, amikor már nem ő „a kövér lány”. Helyette megkeseredett nő válik belőle, aki az elért testsúly ellenére sem boldog. Legszívesebben a könyv minden lapján jól megráztam volna, hogy „Hahóóó, élvezd már egy kicsit az életedet!”

Az egész könyv olvasása közben, csak egyetlenegy szó motoszkált a fejemben, és ez sajnos a kínos. Lizzie gondolatai, a cselekedetei, az őt körülvevő emberek reakciói. Mert nem akarom elhinni, hogy nincs egy ember sem, aki megmondja Lizzie-nek, hogy nem a súlyával van a probléma, hanem a hozzáállásával! Az anyja, aki szintén kövér az elhízással összefüggő összes betegséggel együtt, állatkerti példányként mutogatja a barátainak a sovány lányát Barbie baba ruhákba öltöztetve. Míg Tom, Lizzie férje mindenre csak helyesel a feleségének, pedig a gondolataiban a régi Lizzie jár, aki igaz, hogy nem volt vékony, de lehetett vele órákon keresztül a zenéről beszélgetni, jókat enni és szeretkezni.


Nagyon aktuális témát boncolgat az írónő a könyvében, és tényleg beszélnünk kell a testképzavarról, de nem ilyen formában. Lizzie az összes hibát elköveti, amit egy testképzavaros nő elkövethet, mégis csak szeleteket kapunk az életéből, egyik hibára sincsen megoldás vagy legalább felismerés, nincsenek jó példák, követendő minták, támogató családtagok, barátok. Egy nő van csak, aki bármit is tesz, sosem lesz elégedett a saját testével. Sajnos biztosan vannak olyanok, akik magukra ismernek a Lizzie-ben, ezért is tartottam volna fontosnak, hogy a történet végén egy pozitív üzenetet kapjanak az olvasók, hogy ne Lizzie legyen a követendő példa! 

"Egész életemben éhes és mérges leszek, de mindeközben baromi jól fogom magam érezni."


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése