2017. november 26., vasárnap

Lubics Szilvia: Másfél nap az élet - Értékelés

Sziasztok! 

A mai bejegyzésemben összekötöm kicsit az olvasást a futással. Na persze nem olvasni fogok futás közben, hanem egy futásról szóló könyvet hoztam. :) Lubics Szilvia: Másfél nap az élet című könyvét még szeptemberben olvastam, egy hónappal a maratonfutásom előtt. 


246 kilométer a távolság Athén és Spárta között. A Spartathlon indulóinak másfél napjuk van, hogy végigérjenek ezen az úton.A könyvben Lubics Szilvit kísérhetjük el ezen a végtelen hosszúságúnak tűnő versenyen, miközben bepillantást nyerhetünk az ultrafutás különös világába, Szilvi hétköznapjaiba, életébe. Megtudhatjuk, milyen kihívások elé állítja az embert ez a sport, honnan lehet erőt meríteni lehetetlennek tűnő feladatok megoldásához. Mire Szilvit követve elérjük a célban álló Leónidasz szobrot, megértjük, hogy mi késztet egy sportolót arra, hogy őjra elinduljon ezen az embert próbáló úton: az, hogy másfél napba sűrítve átélje mindazt, amit egy élet alatt lehet csak.
LUBICS SZILVIA hosszútávfutó, a Spartathlon háromszoros győztese, sokszoros magyar bajnok és válogatott sportoló. Civilben fogorvos, három gyermek édesanyja. A Magyar Becsület Rend kitüntetettje.

- életrajz
- sport
- futás

Az értékeléshez olvasd tovább! 


A maratonra készülve igen motiválóan hatott Szilvi története. Hihetetlen amit eddig elért az ultrafutásban, család és munka mellett, kifejezetten sportolói múlt nélkül. 

A könyvben két szálon követhetjük végig az eseményeket. Az egyik történetszál a 2014-es Spartathlon versenyről szól és Szilvivel együtt képletesen mi is ott lehetünk Athéntól egészen Spártáig, forróságban, sötétben, futva, saját határainkat feszegetve. A történet másik részében pedig bepillantást nyerhetünk Szilvi futókarrierjébe, egy 1990-es években zajló testnevelésórától egészen addig, amíg 2016-ban a Magyar Becsület Rend kitüntetettje lett. A két rész nagyon jól kiegészíti egymást, a nem lineáris történetmesélés miatt egyáltalán nem azt érezzük, hogy itt most egy önéletrajzot olvasunk. 

Forrás: Lubics Szilvia Facebook oldala

Jól esik Szilvit hallgatni, ahogyan a futásról beszél. Minden szavából érezhető a kitartás, a sport iránti alázat és az üzenet, hogy bárki bármit elérhet, ha igazán akarja. Természetesen neki is vannak rossz napjai, nem sikerült versenyei, magánéleti gondjai, de ez még igazabbá  és hitelesebbé teszi az történetet. 

Ahogyan az első oldalon is olvashatjuk, Szilvi történetét, gondolatait, emlékeit a férje, Lubics György formálta könyvvé. A mondás szerint minden sikeres férfi mögött áll egy nő, itt a fordítottja igaz: ha Szilvit nem támogatja ennyire a férje, ő sem érhette volna el ezeket a hihetetlen sikereket. 

A könyv vásárlása során személyesen is sikerült Szilvivel találkoznom és dedikálta nekem a könyvet. Hosszú sor kígyózott előtte, mégis mindenkihez volt egy-egy kedves szava, mosolya. Ott volt vele a férje és a kutyája, ahogyan a futások alkalmával is. 

A könyv kiemelt helyet foglal el a polcomon és ha nem lenne kedvem vagy energiám a futáshoz, biztosan előveszem, hogy a mondatai segítsenek elindulni. 

Ha neki sikerült, nekem miért nem sikerülhet? :)

Ha szeretnél többet megtudni Szilviről, kövesd a Facebook oldalát

Cselekmény: 5/5, őszinte, hiteles, hiszen az élet írta
Szereplők: 5/5, mert valódiak :) 
Borító: 4/5, tetszik, hogy Szilvi mindhárom élete ábrázolva lett, de nekem a fekete matt borító nagyon komoly
Kedvencek: Szilvi odaér Leonidasz szobrához 
Újraolvasom?: egy-egy részletet biztosan, amikor motivációra lesz szükségem
Nem csak futóknak! Igaz, hogy óriási motivációt jelent a futás során, hogy olvastam a könyvet, de nem csak a futáshoz kaptam kedvet a könyvtől. Tényleg őszintén ajánlom mindenkinek, hiszen céljai, vágyai, álmai mindenkinek vannak, és ezek eléréséhez a kitartás a kulcs. 
Anyukám és a nevelőapukám is olvasta és nagyon tetszett nekik is! 

"Az ultrafutás sok mindenre megtanít, az egyik legfontosabb ezek közül: elfogadásra. A fájdalom, a problémák elfogadására. Fájdalmakkal mindegyikünk szembesül az életben, csak az nem mindegy, mihez kezdünk velük. Lehet tőlük nagyon sokáig szenvedni, és pechesnek, szerencsétlennek érezni magunkat, de lehet az élet természetes velejárójaként is kezelni és így elfogadni azokat. Amint az elfogadás természetessé válik, a problémák megoldása is könnyebbé lesz, mert arra tudunk koncentrálni, ami előre visz, nem pedig önsajnálatban vergődünk még hosszú ideig, felesleges energiákat, érzelmeket felemésztve."

"Később megtanultam: attól még, hogy úgy érezzük, vége, nincs tovább, még vannak bennünk mélyen tartalékok, csak meg kell keresnünk azokat, és felszínre kell hoznunk."

"Úgy gondolom, hogy tisztában kell lennünk önmagunkkal, erre alapozva, és ehhez mérten merni kell nagyot álmodni, majd meg is kell tenni mindent azért a vágyunkért, ha igazán szeretnénk."

"Úgy gondoltam, nem attól leszek jobb anya, feleség, fogorvos, ha folyton otthon vagyok, és annyit sem engedhetek meg magamnak, hogy a futás által kikapcsolódjak, feltöltődjek, erősödjek. Úgy éreztem, a futástól csak több leszek, és többet is tudok adni minden téren."

Te szoktál futni? Olvastad már a könyvet? Várom a kommenteket! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése